4. fejezet
Fontos kérdések

Már késő délután volt, mikor a család visszaért az Odúba.
Arthur Weasley a kertajtónál várta őket. Előző nap nem találkoztak, mert nagyon sok munkája volt és csak késő este jött haza, mikor már mindenki aludt. Reggel pedig már kora hajnalban elment dolgozni, ezért még nem is találkozott vendégeivel.
A gyerekek nagyon szerették Weasley nagypapát, mert mindig falazott nekik, ha valami turpisságon járt az agyuk. Sőt...néha még ő volt az, aki turpisságra bíztatta kisunokáit.
Örömmel az arcukon szaladtak oda nagyapjukhoz és ölelték át. Csak Harry vette észre, hogy Albust aggasztja valami. Ígyhát odament hozzá.
- Mi a baj kicsim?
- Áááá....semmi.
- De igen. Látom rajtad, hogy aggaszt valami.
- Félek...
- Félsz? De mitől?
- Apa..mi lesz, hogy ha a Mardekárba kerülök és nem a Griffendélbe?
- Ez aggaszt?
Albus bólintott.
- Jaj Al! Ne azzal foglalkozz, hogy melyik házba kerülsz, mert az nem számít...de ha neked igen, akkor válaszd a Griffendélt.
- Válasszam?
- Igen...ha a süveg nagyon sokat gondolkozik, hogy hova tegyen, akkor mond neki meg, hogy a Griffendélbe.
- És ha azt mondom akkor oda fog tenni? - kérdezte a kisfiú hitetlenkedve.
- Igen...engem odatett, mert azt kértem tőle...Tudod egyszer egy bölcs és nagy varázsló azt mondta nekem, hogy nem a képességeink mutatják meg, hogy kik vagyunk, hanem a döntéseink.
- Ezt ki mondta?
- Albus Dumbledore! - felelte Harry - És vigasztaljon a tudat, hogy az ő nevét viseled, így biztos lehetsz benne, hogy jó helyre kerülsz majd.
- Csak azért mert az ő nevét viselem?
- Nem...hanem azért is, mert teljes mértékben az apádra ütöttél.
- Ez azt jelenti, hogy nem az számít, hogy hova kerülök, csak mindig jól döntsek?
- Öhm...Valami ilyesmi!
Itt félbe is szakadt a beszélgetésük, meg Mr. Weasley jött oda hozzájuk, kezet rázott Harryvel és átölelte az unokáját.
Harry figyelte a kis Albust és elöntötte a büszkeség, hogy az apja lehet egy ilyen nagyszerű gyereknek.

Este, a bőséges vacsora után, míg Ginny és Hermione a gyerekeket altatták, Harry és Ron Mr. Weasleyvel ültek a kandalló előtt.
- Ön mit gondol erről a nagy veszélyről Mr. Weasley? - kérdezte Harry.
- Hát...kedves fiam...az igazat megvallva nem tudom, hogy mi lenne olyan veszélyes, hogy az iskolába hívnak titeket. Ez tényleg elgondolkoztató helyzet. Nem...nem tudok mit mondani.
- Öhm...rendben.
- Ha megbocsátassz Harry akkor én most lefekszem, már nagyon fáradt vagyok.
- Rendben Mr. Weasley. Jó éjjszakát.
- Jó éjjt..jó éjjt fiam.
- Igen persze...én is megbocsátok...jó éjszakát apa. - szólt viccelődve Ron.
Miután Mr. Weasley felment aludni, Harry és Ron magukra maradtak.
- Te...Harry. - vette suttogóra Ron, és közelebb hajolt Harryhez. - Szerintem Hermione...hát...nem is azt mondom, hogy megcsal, de...levelezik Krummal. Múltkor észrevettem, hogy neki írt levelet.
- Észrevetted? Hogy lehet azt észrevenni? Nem inkább meglested?
- Na jó...lehet...De akkor is...Krumnak írogat.
- Hát...nem csodálom...ha igaz amit anyukád mondott...hogy minden újságból kiszeded, csak hogy Hermione ne lássa meg. Szegény nem tud róla semmit.
- Jaj Harry! Ne hülyáskedj már...ez most komoly dolog...
- Ron... Hermione szeret téged...Ha nem szeretne akkor szerinted itt dekkolna még mindig melletted? Nem! Már rég lelépett volna a gyerekekkel együtt Krumhoz.
- Na jólvan...Kösz...ez tényleg megnmyugtatott. - mondta gúnyosan Ron.
- Na akkor ezt hallgasd meg...még nem is mondtam... Képzeld, mikor jöttünk az Odúba, be kellett ugranom a Minisztériumba Dean-hez. Ginny kintmaradt a kocsiban a gyerekekkel. Aztán a következő kép meg már az volt, hogy a feleségem valami ismeretlen férfit ölelget az utcán.
- Mi van?
- Mondom... Michael Corner volt az... álítólag járt Ginnyvel még a suliban.
- Ja...Emlékszek rá. Az egy hülyegyerek volt.
- Hát...nem változott sokat. Elhívta Ginnyt kávézni...aztán akkor fel kellett világosítanom, hogy Ginny a feleségem.
- Mit mondott?
Leesett az álla... De akkor nagyobbat nézett, amikor mondtuk, hogy Hermione aggódni fog ha elkésünk, bla, bla, bla. Aztán mondta, hogy pusziltatja és kérdezzük meg nincs e kedve meginni valamit vele.
- Azt próbálja meg. A feleségem közelébe menni. - szólt közbe idegesen Ron.
- Nyugi...megint fel lett világosítva...mozdulni se tudott, szerintem még mindig ott áll földbe gyökerezett lábakkal. - viccelődött Harry.
Együtt nevettek Micheal Corneron, viccelődtek, majd pár percig csak nézték a parázsló tüzet és mindketten elaludtak.