23. fejezet:
Megint egy dühkitörés

Hát...a nap hátralévő részében az idegbeteg csaj ráncigált magával mindenfelé.
Elmesélte, hogy milyen a suli, hogy én milyen vagyok...aztán lementünk megint a nagyterembe. És ő ott volt...mármint James. Annyira édes...asszem, hogy szerelmes lettem.
Vagy eddig is az voltam? Állítólag igen. Vagy nem?
Vajon megkérdezhetem erről Jamie-t? Hát...talán igen. Hát ha a legjobb barátnőm volt...vagyis ha a legjobb barátnőm, akkor biztos elmondhatom neki.
- Öhm...Jamie? - szóltam neki.
- Igen szivem?
- Öhm...szóval...James és én...volt köztünk valami?
A csaj csak nézett rám, majd megszólalt.
- Hát az az igazság, hogy együtt nyaraltunk velük...- itt kosszasan beszélt valami nyaralásról, meg hogy James furcsa volt egészen tegnapig, meg hogy normákisabb volt akkor, amikor senkihez sem szólt, meg hasonlók.
- Tehát volt... - fejeztem be.
Jamie bólintott.
- És ő mindig ilyen? Ilyen felvágós?
- Felvágós? Az nem kifejezés...inkább bunkó, nagyképű és beképzelt. Azt hiszi, hogy ő a Roxfort istene.
Hát...ezt nem is kétlem.
- Minden csaj odavan érte, rajta lógnak. - mondtam már hangosan - De mégsem használja ki.
- Hát ez mondjuk igaz...legalább nem nőcsábász, mint egyesek... - itt megvető pillantással nézett Sirius-ra.
- Összevesztél vele? - bukott ki belőlem a kérdés.
A csaj rámnézett. Fú...nagyon kínos.
- Bocsi...nem tartozik rám.
- De...dehogy nem...a legjobb barátnőm vagy Lily. - mondta nekem - Szóval...kicsit kiakadtam, mert van egy csaj...folyton rajta lóg...és múltkor megláttam, hogy kettesben sugdolóznak az egyik tanteremben.
- Ohh...és ezt elmondtad neki?
Már nem tudott válaszolni, mert ekkor odajött Sirius.
- Szivem...mi a baj? - kérdezte Jamie-t!
- Semmi...hagyj békén Sirius! - szólt neki mogorván.
- Mit csináltam? Megbántottalak valamivel?
- Meg...képzeld!
- De mivel?
- Kérdezd meg a kis barátnődet...ő biztos tudja.
- Miről beszélsz? - kérdezte Sirius értetlenül. Amúgy szerintem tényleg fogalma sincs, hogy miről van szó.
- Láttalak Sirius...láttalak! - ordította. Ez a csaj kiakasztó...már megint mindenki minket bámul. Tök ciki. Jobb lesz, ha lelépek.
Otthagytam a veszekedő párocskát. Vagy inkább a szegény fiúval ordítozó elmebeteg csajt.
A folyosón sétáltam és nézegettem a képeket. Hirtelen hangos lépteket hallottam magam mögött, de nem nagyon érdekelt, ezért nem fordultam hátra. A léptek egyre közelebb jöttek, majd valaki hozzámért hátulról.
- Hé Evans! - mondta egy hang. Én hátrafordultam...James Potter állt velem szembe.
- Öhm...Hello James! - nyögtem ki.
Rámmosolygott. Nagyon édes volt. Azok a csokibarna szemek...áááááááááááááááá. Megőrülök.
- Nocsak! Ilyen gyorsan megjegyezted a nevem? - kérdezte.
Gyerünk...most vissza kell vágnom valamivel. Ahogy azt az idegbeteg...mármint Jamie mesélt rólam.
- Nehéz nem megjegyezni annak a nevét, akiről mindenki beszél és állítólag annyi rosszat tett nekem. - mondtam. Húúúú...egész jó volt.
Zavarba jött. Elpirult. Észrevettem. Ő pedig észrevette, hogy észrevettem.
- Meleg van! - szólalt meg. Persze persze...azt hiszi, hogy beveszem ezt.
- Nem azért pirultál el...tudom! - mondtam neki.
- Tényleg? Nem is ismersz? Honnan tudod, hogy hazudok?
- De sokat hallottam rólad!
- És miket?
- Sok mindent!
- Azt is, hogy halálosan beléd vagyok esve? - kérdezte. Leeset az állam. Persze csak képletesen. De ő sem vette észre, hogy meglepődtem.
- Aha! Pont te! Pont belém!
- Igen Evans! Én beléd! - mondta és közel hajolt hozzám. Én hátráltam. - Félsz tőlem? - kérdezte.
- Nem! - mondtam zavartan.
A falhoz szorított. A feje közeledni kezdett az én fejemhez. Ekkor beparáztam.
- Most mennem kell! - mondtam és kibújtam a kezei közül, majd elfutottam.
Te jó ég! Majdnem megcsókolt! Te jó ég!
Meg kell keresnem az elmebeteg csajt! El kell mondanom neki.